Napjaim sírkertje

Használható lábujjak: 7/10

Appetite for (self)destruction

Másnapra kiderült, hogy sikerült valami sünnel vagy kővel megszúrnom a sarkam, illetve még tartott a méregtelenítés is, de azért elmentünk hajókázni. A vízben úgysem kell az embernek a sarkára állni, és reméltem mással se lesz baj. Lehetett volna, de mint kiderült a víz valahogy összetartja az ember becsületét.

A hajónál alkudtam 3000-ből 200-at és nagyon büszke voltam magamra. Mindenhol írják, hogy alkudni kell, de Phuketban minden olyan olcsó volt, hogy amint megmondták az árat mi már mondtuk is, hogy hármat kérünk. Egyedül jackfruitnál próbáltunk alkudni, hogy nem kérünk egy tálcával 50-ért, csak egy szemet adjanak 10-ért, de soha nem értették mit akarunk. Végül egy fickó adott ingyen egyet, és egész különlegesen finom volt, mint valami vegyes, egzotikus gyümölcsrágó, úgyhogy vettünk egy zacsival. Ráadásul kicsit rágós is, semmi köze a duriánhoz, hiába hasonlóak külsőre. Szerkesztői helyreigazítás: az első szállásnál nem is duriánok lógtak, hanem jackfruitok.

A hajósofőrünk nagyon kedves volt, mutogatta hol érdemes halazni, ide-oda rakosgatta a létrát, segített bemászni a tutajba, amikor a víz után, mint esetlen, döglött bálna próbáltam a szárazon boldogulni. Hat órára fogadtuk fel, amiből majdnem hét lett. Kispipi nagyon szép, egy kicsi tengerpartja van, a híres Maya bay, ahol 400 Bahtot kell fizetni, ha ki akarsz szállni. Mivel mindenki itt hemzseg mi inkább lemondtunk róla. A sok órányi sznorkellezés és hajón levés után mindketten elég tengeribetegnek éreztük magunkat, Cs mondta, hogy pihen egy kicsit a hajón én meg addig kiúsztam egy pirinyó homokos partra. Itt kagylószedéssel szórakoztattam magam, közben pedig találtam egy minigyémántokkal kirakott aranykarkötőt, szóval lehet, hogy ingyen nyaraltunk :D Sőt, amúgy is ingyen nyaraltunk, mert ennyi pénzt simán összeebayeztünk! És az szigorúan nyaralásra volt szánva.

Amíg kint bóklásztam, lement a víz és mindenhol csak sünös sziklák maradtak, na meg hullámok. Szóval néha volt térdig érő víz, néha nem. A sziklák tövében ide-oda balfaszkodtam a békalábaimmal, és néztem, hogy van-e valahol olyan rész, ahol be tudnék úszni, anélkül, hogy a hullám ráhasaltatna egy sünre. A köcsög hullám majdnem fellökött, így sikerült lerúgnom a nagylábujjamat, aminek a közepén kettérepedt a körmöm. Cs csak ámult, hogy ezt hogy tudtam összehozni békalábban. Hát úgy hogy épp pofára készültem esni és a békaláb éppen hátrahajlott. Fájt, mint az állat és többé nem voltam uszonykompatibilis. Hazafelé elhalálozott a kiscipőm a sok víztől, bár ekkor már úgyis csak az egyiket hordtam. Sántítottam tehát bal sarokra és jobb nagylábujjra. Így lejtek én a legszebb strandokon!

Reggelre kicsit jobb lett a lábam, ezért ahogy jöttem ki a süllyesztett fürdőszobából, a küszöbön lerúgtam a nagy melletti lábujjam komplett tetejét. Úgy fájt, hogy hanyatfekve bömböltem. Meg azért is, mert ez volt a hivatalosan legszebbnek minősített lábujjam. A párja már százszor szét lett rúgva, tulajdonképpen az meg a legszerencsétlenebbik. Sosem értettem, hogy azt a kis bénát hogyan tudtam így tönkretenni, hiszen a nagy két számmal nagyobb nála.

A tengeribetegség miatt egy nap szárazföldi programot iktattunk be, sűrű dzsungel átszelése a legmesszebbi tengerparthoz, kb. 1 óra gugli szerint. Nekünk több, mint három, mert folyton eltévedtünk. Indulás előtt beruháztam egy új, dzsungel- és tengerpartvédelmi papucsra. Bekerülési költsége 1000 Ft és egy komplett kislábujj. Önszántamból sosem vennék ilyen rikítós, mackós klumpát, de higgyétek el a többi még borzasztóbb volt, pl. teljes strasszborításos felsőrész, benne Kitkat felirat. Amúgy is minden csak nagyobb szartaposójúaknak volt.

Útközben láttunk gyönyörű és hatalmas pillangókat, Cs szuperjó fotókat csinált róluk. Volt egy lerágott gaz, amin vagy harmincan ültek, mindenféle színűek, és néha felrepültek körülötte. Mesebeli varázslat volt.

Cs szüretelt banánt, amiket lazán bevágott a hátizsákba, azonban folyt belőlük a banánnövény lé, ami egy barna ragacs. Így történt, hogy legkedvesebb ingem és tunikám mostantól olyan, mintha össze lenne szarva. Sebaj, jó ez ide Pipire, főleg egy ilyen sántának.

Amikor végre kiértünk a dzsungelból, és megláttuk a tengert megkönnyebbülésemben rögtön elkezdtem morogni, és az első emberek, akikbe belefutottunk természetesen magyarok voltak. Útbaigazítottuk az ifjú párt a dzsungelbe, anyuka-apuka meg maradt. Később jó magyar szokás szerint kikérdeztek, hogy hol dolgozunk és mennyit keresünk Angliában, mennyi a lakbér, stb. Vicces volt, engem cseppet se zavar, megmondom, ha kérdezik, ez van oszt’ kész. Az anyuka tökre ismerős volt, nagyon hasonlított valakire, akit kedvelek, de a komolyabb gondolkodást igénylő dolgokat mindig a ventillátoros szobában intézem, és rá is jöttem este, hogy tisztára T anyukája volt. (Hé, T, anyud otthon van?) Érdekes, hogyha valakiről nem is tudom ki az, azt mindig azonnal tudom, hogy szeretjük-e.

Itt is jót halacskáztunk, meg uzsonnáztunk. Jaj, az uzsonna! Kenyér, májkrém, téliszalámi. Otthon elvállaltam a kicsit olvadt szalámi felvágását, de Air China műanyagkése segítségével csak jó egy centis félszeleteket tudtam vágni. Ezt meglátta a Téliszalámiszeletelők Tudós Társasága, és rögtön elbődült, hogy micsinááálsz… stb. Mondtam, hogy szeleteljen akkor magának, nekem mindegy mi milyen vastag, nem vagyok kényszeres szendvicskészítő, inkább összedarabolom a hozzávalókat, és harapok egy kicsit mindenből, így nem is kell üres szendvicsszélet ennem. Cs szintén egy jó egy centis szalámiszelet felénél tartott, amikor odanéztem, mondtam is rögtön, hogy micsinááálsz! Erre ő azt lódította, hogy csak ki kell egyenesítenie, mert teljesen összebarmoltam, de fél perc múlva már egy háromszor kunkorodó szerpentin fűrészelésében gyöngyözött a homloka. Még most is nagyon kell röhögnöm, ha visszagondolok :D