Napjaim sírkertje

Fogyókúra

 

Azt már nem!

 

Sajnos, nem vagyok egy nádszál királykisasszony, de azért nincs is annyira rossz alakom, csak néhol kicsit nagyobbak ezek az alakzatok, mint kéne. Kilóra sem borzasztó a helyzet, csak ha hozzávesszük, hogy 160 centire kell eloszlania (jól van na, bakancs, sámli, cilinder nélkül 158).

Valahogy mindig így ősz tájékán kezd el zavarni a dolog, és ilyenkor fejben azzal vagyok elfoglalva hetekig, hogy végigveszem a lehetőségeket, majd gyorsan keresek valami kifogást ellenük, mert sajnos diétázni és sportolni is szívből utálok, vagy még nem találtak fel olyat, ami tetszett volna nekem is. Aztán időről-időre csak akad valami nagy terv.

Tavaly előtt fogyózni kezdtem, és hetekig csupa lightos kajákat ettem, mint például karalábé saját zsírjában (igaza van Polcz Alainnek, a kolerábé sokkal találóbb név). A vége felé egy fej káposzta látványától is sírni tudtam volna, és miközben répát meg céklát rágcsáltam gyakran ábrándoztam sült hurkákról, amihez egy kis csülökpörköltet gondoltam köretnek. Nagyon szeretem a gyümölcsöket, és a zöldségeket, de egy idő után súlyos szalonnamegvonási tünetek jelentkeztek nálam, amit nem ismertem fel, így történhetett, hogy elmentem futni. Ez többször is előfordult. Az egész felhajtásnak akkor lett vége, amikor éhesen és izomláztól gyötörve ráálltam a mérlegre, és kiderült, hogy felszedtem pár kilót! A köcsög mérleget egy rúgással küldtem a szekrény alá, és befejezettnek nyilvánítottam a hadműveletet.

Fogalmam sincs, mit ronthattam el, lehet, hogy nem lett volna szabad még gondolnom sem hizlaló dolgokra. Mielőtt nagy megvilágosodástól vezérelve kezdenétek új életet, elárulom, hogy a fordított módszer sem vezet eredményre, azaz teljesen felesleges sült kolbász és túróscsusza evése közben párolt bébikukoricát vizionálni.

A nagy csalódás miatt tavaly ősszel nem is próbálkoztam semmivel, hanem tartottam a fogadalmamat, hogy soha többé fogyókúra, és futni is csak busz után, maximum 20 méteres távon. A Tank Arankásodás sajnos folytatódott, köszönhetően az irodai munkámnak. Most kábé úgy nézek ki, mint a régi festményeken heverésző meztelen nők, akik körül kis fütyis puttók repkednek. Persze, nem Rubens óriási valagaira gondolok. (Remélem, itt megálltatok egy pillanatra, hogy rácsodálkozzatok művészettörténeti jártasságomra. Ha ti is menőznétek ilyesmivel ismerőseitek előtt, íme egy nagyon szórakoztató és hasznos útmutató, hogy csuklóból rávághassátok egy képre, ki festette, még akkor is, ha korábban sosem láttátok: itt e.)

Az ősszel együtt megint elérkezett a muszáj-megszabadulnom-néhány-kilótól című kínlódás. Erre még az is rátett pár lapáttal, hogy Cs elejtett egy-egy megjegyzést a témával kapcsolatban, amire én természetesen halálosan megsértődtem és jeleztem, hogy ugrott az esti szex vacsora lehetősége. Ezzel viszont az a baj, hogy én is éhen maradok a végén, de ha neki ciki a nagyobbacska koffer, hát a pakolást is el lehet felejteni! Egyébként fogalmam sincs, miért mindig tél előtt jön rám ez a hülyeség, mások a bikini szezonra gyúrnak, én meg minden logika nélkül arra, hogy 1,5 m³ téli gúnyában ne legyek dagadt. Ha medve lennék, bizonyára nem hájat növesztenék, hanem izgulnék, hogy beférjek a barlangba.

Az idei projekt a fitness játszótér látogatása, amit múlt héten fedeztem fel, és az előzetes terepszemle során szupernek találtam a gépeket, mert nem kell olyat tornázni velük, amitől az embernek (hát még nekem) kilógjon a nyelve, de azért jól megmozgat. 2+4 villamosmegállónyira van tőlem, amit akár kocogással is meg lehetne tenni, de én természetesen a BKV szolgáltatásait veszem igénybe, kivéve hazafelé, mert akkor a második villamos már nem jár (értsd: sétálok).

Sportkerülő életmódomból adódóan nem rendelkezem tornázáshoz szükséges cuccokkal, így első alkalommal egy régóta mellőzött melegítőalsóban és karcsúsított, masnis ballonkabátban voltam kénytelen égetni magam. Azóta szereztem Cs-tól dress codenak megfelelő felsőt, így már nem vagyok olyan ciki, de biztos, ami biztos, csak sötétedés után merészkedem ki a játszóra. Ahol viszont igencsak sötét van, ráadásul elég bokros-fás, lakatlan övezetben található. A mostani szatíros hírek az agyamra mehettek, mert folyamatosan szemmel tartom a környéket gyúrás közben (legalább a nyakamat is megmozgatom), illetve a közeledőket, és a jelen lévő sporttársakat is, hogy nem húzta-e le valaki a sliccét, vagy nem mászkál-e egy szál nejlonharisnyában. Sajnos szemüveg nélkül nem látok két méternél messzebb sötétedés után, így viszonylag értelmetlen őrködéssel fárasztani magam. A villamos majdnem elütött már kétszer is, miközben körülnézve keltem át az úton, továbbá egy biciklis és egy indiánszökdelő is. A szemüveggel viszont az a baj, hogy hiába látom remekül, mi van messze, azt nem érzékelem, hogy én hol vagyok a dolgokhoz képest, és mindennek nekimegyek.

Szatírral még nem találkoztam az eddigi négy (!!!) alkalom alatt, de először mindjárt leparkolt mellém a bringájával egy bajszos fiú, akin egyértelműen látszott, hogy nem sportolni jött (farmergatya+farmerdzseki), és odakéredzkedett a velem szemben lévő torna izére, és próbált udvarolni. Ha Khal Drogo lett volna maga, javasoltam volna, hogy dobjunk be egy lángost, akkor sem lettem volna túl elcsábítható, főleg hogy közben végelgyengülésben igyekeztem nem lefordulni a gépről, és beszélgetésre nem sok levegőt tudtam pazarolni. Az már tényleg másodlagos volt, hogy az ilyen Petőfi-típusok sosem tartoztak az álmaim férfija kategóriába, és hasonló trottyos farmerdzsekit is csak 50-es kocsmatöltelékeken láttam utoljára. Szerencsére hamar feladta az ostromot.

Legközelebb egy denevér repkedett csak mellettem, de mondhatom, eddig ő volt a legjobb társaság. Tegnap ugyanis – nem fogjátok elhinni! – egy hittérítő néni talált meg! Ha a srácnak hümmögni is nehezemre esett tornázás közben, gondolhatjátok, hogy a „De igen ismerem a bibliát, csak a magam részéről inkább a tudományban hiszek, mint Istenben” jellegű összetett mondatok mekkora megpróbáltatást jelentettek. A néni nem adta fel, (egy szintén keresztény barátnőjével jött ki tornázni) és az is eléggé zavart, hogy a két jelenlévő, tőlünk független fickó is azt figyelte, hogy vajon megtérek-e már. Az egyiket ráadásul kétszer is a pasimnak titulálta, hiába mondtam, hogy nem velük vagyok. Már szerencsére nagyjából kész voltam a napi adagommal, így inkább leléptem. Mindenesetre, ha legközelebb foglalt lesz valamelyik gép, amit használni akarok, ezzel a dumával fogom elijeszteni róla az illetőt. Szerzek is valahonnan egy Ébredjetek! magazint.

Nagy reményeket fűzök az idei karcsúsító mozgalomhoz, annak ellenére is, hogy ennyi sportolás után, még mindig nincs 50 centis bicepszem, és ha fellépcsőzök a negyedikre, legszívesebben lefeküdnék az első utolsó lépcsőfordulóban. Csak az hangol le néha, hogy az út túloldalán lévő bódéból olyan finom gyros- és lángosillatot fújdogál oda a játszóra a szél.

Régi, nagy álmom, hogy arra ébredjek egy reggel, hogy fogytam 20 kilót. Rögtön kivennék két hét szabit, és elmennék nyaralni egy étterembe, ahol Krúdy novellák hőseihez hasonlóan válogatnék és zabálnék össze mindenfélét. Így talán felszednék 10-15 kilót, és még mindig jobban néznék ki, mint valami régi festő modellje. Na, de elég az ábrándozásból, mentem gyúrni.