Napjaim sírkertje

Kupi az albérletben

 

Kár volt lányt választani, főleg ezt a példányt

 

Másnap reggel mindenre elszánt voltam, - meg persze iszonyú fáradt -, de őnagysága aludt, hiába csapkodtam az ajtókat, és zörögtem tiszta erőből nem kelt fel, direktbe felébreszteni meg nem akartam egy ilyen őrültet. Bizonyára ki kellett pihennie az előadást és a befalt gyógyszereket. Gondoltam majd délután kilakoltatom, de addigra persze eltűnt. Hátrahagyott egy csokit és egy bocsánatkérést „hogy felébresztett”, reméli nem voltam túl álmos napközben… De bazmeg! És ez volt a legkisebb bajom.

Hívogattam telefonon, de nem lehetett elérni, hetekig nem is került elő. Viszont a gengszter bácsi meglátogatott.

Pár nap múlva estefelé valaki tiszta erőből rátehénkedett a csengőre, ami soha semmi jót nem jelent, úgyhogy lélekben felkészültem, hogy a pöcs szomszédot kell elküldeni a bánatba, de meglepetésemre lakótárs öreg pártfogója volt az, egy sráccal és egy rakás elegánsan szemeteszsákba dobált holmival kiegészítve.

A kedélyes csevegést azzal indította, hogy adjam má’ vissza a kauciót meg a lakbért, mert azért jött, meg hogy itt hagyja a lány cuccát. Én igyekeztem tőlem telhető legtürelmesebb módon elmagyarázni, hogy a lakbért alapból felejtse el, hogy mire való a kaució, meg hogy határozott időre szóló szerződésünk van a lánnyal, és nem pedig vele. Még hőbörgött egy darabig, majd beérte volna egy írással, hogy majd egyszer adok neki pénzt (???). Csodálatos jogi szpícset nyomtam (köntösben és zöld kutyamamuszban), ami végül meggyőzte, hogy semmit nem követelhet rajtam. Ezután tájékoztatott, hogy nem fog sokáig itt lakni a lány, mert úgysem fog tudni fizetni, amitől nekem titokban repesett a kicsi szívem.

Kissé megsértődve lebaszták a cuccokat a gangra, hogy ezeket vigyem má’ be. Tájékoztattam, hogy felőlem ott lehetnek szétdobálva karácsonyig, mert én ugyan senki szarjait nem fogom pakolgatni, erre nagy nehezen a srác behordta az előszoba közepére. Hát innen már kénytelen voltam tovább dózerolni a szobájáig, hogy ne ezeket a gyanús holmikat kelljen kerülgetnem. Ugyanis a zsákokból kb. 15 cm sarkú – nem kifejezetten utcai viseletre, inkább táncikálásra (térdelésre) kifejlesztett - szandik borultak ki átlátszó, piros, csillogós, és neon színekben, valamint hasonló stílusú necc/latex/tollas bugyikák, meg mindenféle izék.

Kénytelen voltam elismerni, hogy már megint alaposan beválasztottam, mert ez a lány nemcsak pszichiátriai eset, de még kurva is.

Aztán mire előkerült lenyugodtam, végül is nem az én dolgom, hogy mivel keresi a pénzét, amíg nem hozza haza a munkáját. Aztán megint egy kissé ideges lettem, amikor megpróbált megnyugtatni. Megígérte, hogy többet olyan hiszti nem lesz, mert a pánikbetegségét remekül tudja kezelni (aha, tanúsíthatom), és a „barátjával” is szakított, akitől nem kell félni, mert ha majd jön balhézni, kihívhatjuk a rendőröket. Micsoda idill és boldogság! Kívánhat egyebet az ember? Biztosított róla, hogy új életet kezdett, a pszichiátrián kapott legális gyógyszereket, és otthon Boszniában már van egy új szerelme. Mily szép, reményekkel teli jövő! Reggelre meg megette a paprikáimat. Kegyetlen világ ez.

Én az esedékes fizetési határidőt vártam, számoltam hányat kell aludni, míg új, esetleg még defektesebb lakótársam lehet.

Sajnálatos módon befizette neki a lakbért és a rezsit a strici bá’, mert addigra újra fellobbant az (üzletszerű) szerelem. Bár a közlemény rovatban kölcsön xy-nak volt feltüntetve :D

Az tette elviselhetővé az együtt lakást, hogy tényleg nagyon ritkán bukkant fel a lány. Volt, hogy arról panaszkodott mennyire kihasználja a faszi, ezért csak addig fog járni vele, míg befizeti a tandíját, majd órákon át üvöltöztek telefonon, amíg a lány elfogadhatónak találta az esti randevú feltételeit. „Hogy képzeled, hogy így kiszámolod a pénzt? Miből vegyek cigit? Sportolni akarok, fizessél már be! És kell, hogy legyen valami szórakozásom is! Mégis mit dolgozzak? Mennyit adsz most? Jó de akkor vegyél nekem egy mp3 lejátszót és egy csizmát holnapig! Jó akkor átjövök, de nem fogok mosogatni!!!” A végén már egész megsajnáltam az öreget :D

Legközelebb sírva hívott telefonon, hogy elvesztette a kulcsot, olyan nagy a rendetlenség a pasinál, és valahogy most nem is alkalmas neki átmenni hozzá megkeresni. Végül kinyögte, hogy zárat kéne cserélni, mert fél, hogy a gengszter bácsi vette el, és esetleg elhordja majd a lakásból a dolgainkat. Nekem több se kellett, hogy azonnal lakatossá avanzsáljak, bár a tulajdonosnak elég ciki pár havonta beadagolni, hogy már megint új kulcskészletünk van.

Ez a szenvedélyes szerelem így folytatódott, majd hosszabb időre eltűnt a lány (nem mondom, hogy hiányoltam), de gondoltam felhívom, hogy megint elérkeztünk a fizetési határidőhöz. A telefonját a faszi vette fel, és röpke 20 percben megtudtam a következőket: 
- lakótárs kórházban van, ezért „már nem a barátja, mert így nem éri meg neki finanszírozni a csaj dolgait”, hogy folyton benn tartják

- nincs semmi baja, csak nem érzi jól magát

- nem, sajnos a lánnyal nem beszélhetek, mert olyan helyen van ahol nem szabad telefonálni (zárt osztály!!! De végre nem nálunk)

- nem tudja, mikor engedik ki, vagy kinek szólhatnék, hogy elvigye a cuccát

Majd nekiállt siránkozni, hogy milyen rossz az élete! Hallgathattam, hogy milyen nyavalyái vannak… Mondtam, hogy nagyon sajnálom, remélem, mielőbb megdöglik gyógyul, és leraktam. Ő még beszélt volna, ki tudja mennyit, de közben eszembe jutott, hogy sürgős zárcserélnivalóm van.

Két héttel később sikerült kiharcolnom, hogy valami barátnő eljöjjön, segítsen összepakolni, és kihordani legalább a nappaliba a dolgait, mert továbbra is bizonytalan volt, hogy mikor fog előkerülni és elköltözni (nem mertem egyedül vállalkozni a feladatra, és valahogy gusztusom sem volt hozzá az első pillantás után: óriási rendetlenség, szeméttől használt bugyiig minden szerteszét hajigálva). A szobába viszont sürgősen kellett szereznem új bentlakó pácienst, mert egyedül nehéz fizetni az egész lakást, ha nincs az embernek egy öreg futtatója. Ekkor volt szerencsém nagyobb betekintést nyerni az életébe. Munkaruhából minden megtalálható volt, egy könyvre való pszichiátriai zárójelentés, illetve részletes nyilvántartások a feladatairól (pl. „János, 54, XII. kerület, szerda 20:00 óra, igényes üzletember”), és azt is összeírta, hogy mennyit keresett (jól ment a bolt). Mire összepakoltunk, már a barátnője is igen csodálkozó állapotba került.

Teltek a hónapok, akadt még elviselhetetlenebb lakótársam, és már épp garázsvásárban gondolkoztam (18 éven felülieknek!), amikor beállított az új lovagjával a cuccokért. Valószínűleg már egy ideje tervezte a váltást, mert összegyűjtött néhány „ilyen-olyan pasi fiatal lányt támogatna hosszú távon” hirdetést. Egyébként jó cserét csinált, mert az új főnök 10 évvel fiatalabb volt az előzőnél, és kocsival is rendelkezett. Végre sikerült érzékeny búcsút vennünk egymástól, én pedig miután elmentek örömömben végigszökdécseltem az egész lakáson :D

Csak az árnyékolta be a boldogságomat, hogy azóta sokkal gyagyásabb alakkal lakom.