Napjaim sírkertje

Janiék az Air China-n

Irány Thaiföld

A hónap bizonyos napjain csak a szexre tudok gondolni. Minden férfi érdekesnek tűnik (vagy legalábbis zacskóval a fején) és az agyam 99%-át lefoglalják a 18 karikás gondolatok, azaz komplett hülye vagyok, képtelen vagyok bármire odafigyelni, a maradék 1%-ban is csak az „Ez most komoly?” kérdésre vagyok kénytelen beismerni magamnak, hogy sajnos igen, még akár egy minden szempontból rosszképű, gizda, kétfele néző bandzsa faszin is megakadhat a szemem. Fújj.

Így indultunk Thaiföldre, és most először nagy hasznát vettem a havi agylágyulásnak, mert az égvilágon semmin nem idegeskedtem. Nem basztam fel az agyam azon, hogy már Eastborneban felszedték a síneket, hogy a Cs elfelejtette hányas londoni buszt nézte ki (az utazás egyetlen rábízott részlete, és metróóóót!), hogy több mint 24 órát leszünk úton, hogy át kell szállni Pekingben, egy bazi nagy reptéren, hogy a fő flúgos aki már indulás előtt arénázott pont eggyel mellénk ül (rózsaszín-fekete outfitben és ehez passzoló rózsaszín gumikesztyűben, hogy ne vakargassa az orrát, saját bevallása szerint)…

Most először utazom ilyen messzire, és persze már filmekből értesültem róla, hogy a repülőn néha adnak kaját, de azt nem gondoltam, hogy a mi teszkógazdaságos jegyünkben is benne foglaltatik bármi. Amikor először kínáltak innivalóval kettőnk helyett tiltakoztam, hogy mi aztán nem kérünk semmit! Jó magyar Olcsó János módra mindig hozunk szendvicset és újratölthető csikóbőrös kulacsot, mert akkora sóher vagyok, hogy nem adok ki 2 eurót egy fél liter vízért még a sivatagban sem. Lehet, hogy ez gáz és ciki, de egy öntudatos, amikor lehet ingyenélő, hithű punk ilyesmit elképzelhetetlennek tart. Szemfüles Cs Úr figyelte ki, hogy márpedig itt a Kínai szeretetszolgálat tart élelemosztást, rögtön kértünk is két tálcányi szappantartót, amikben különféle minikaják voltak, meg gyümölcslevet, habár Kulána névre hallgatott, és reménykedtünk nagyon, hogy nem kell majd kuláni.

Választhattunk seafoodot vagy dekket (háromszor kérdeztem vissza, határozottan dekk volt), dekket kértünk, gondoltam inkább szívok egy dekket (netán dikket), minthogy valami olyat adjanak, ami még néz, netán kagyló (ami ellen az a kifogásom, hogy az összes emésztőszervével és saját elfogyasztott kajájával kell megenni, persze a pacallal meg semmi bajom) és szerintem kaptunk kacsát. Ezt csak szóalaki hasonlóságra alapozom, maga a kaja nem hasonlított általam látott semmilyen húsra, de egész finom volt.

Eddig tapasztalatok az Air China-ról:

-        a Yinjen Beer nem gyömbérsör csak sör

-        teljesen elfogadott hatalmasakat krákogni, turházni, öblös köpés included

-        bármit elkövethetsz egy másik ember ülése ellen tornázás címén

-        az ezüstben játszó Armani mackóalsó-felső kombó naggyon menő

-      csak akkor állsz a sorban, ha az előtted állóra ráhasalsz, akkor is ha végtelen hely van és már csak ketten vagytok, még jobb, ha néha löksz egyet rajta.

De legalább a tömött buszon – mint egyetlen európai – nyugodtan szavalhatom a Belgától a Sorban című sláger higiéniai problémákkal foglalkozó részét:

"Ez a férfi, itt előttem, ez büdös?

Ez büdös!
Ez itt bűzlik, kérem!
Kurva büdös férfi vagy, ne nézzél!"
Természetesen továbbra is kurvára szexre foghúzásra fáj a fogam, el is terveztem, hogy a taxist megkérdezem vállalja-e, de egy simlis faszkalap volt, még a taxiórát sem akarta bekapcsolni, mert nincsen, de ha ennek ellenére mégis bekapcsolná, az naaagyon sokba kerülne… Záró Belga idézetem mára: Anyádanyádanyád!