Ne érdekeljen, ha fingik a ló-ó

Mert nyaralni visz az álomhajóó-ó

Hurrá nyaralunk! Sikeresen leszálltunk, majd fennakadtunk az útlevél ellenőrzésen, csak azt nem tudtuk miért, mert senki nem beszélt angolul. Annyi volt világos, hogy egy keskeny papírfecnit kell szereznünk. Először próbálkoztam a jegyünkkel, de elzavartak, otthon negyvenszer csekkoltam, hogy vízum nem kell, sorban állás máshova, nem kell vízum, vissza az útleveleshez, sorbaállás, elzavarás. Végül találtam egyetlen nem ázsiai embert, aki beszélt angolul, és mondta, hogy egy immigration cetli kell, amit ő egy nőtől szerzett, aki most két üvegajtónyira ül a földön, egy utazóktól elzárt területen. Nagy nehezen elaktivityztem, hogy adjon má’ papírt, hogy imigrálhassak befele, mert elviszik a bőröndöket, és a végén még az új tulajdonosa nem fogja értékelni a konzerv csülökpörköltemet.

Hiába próbáltam ki vagy nyolcszor a sorban állást, mindig a hátizsákomon könyökölve okostelefonozott a mögöttem álló. Sebaj, ők meg lehet, hogy azt hiszik az európiak meg fogcsikorgatnak, és szorosan összezárt foggal morognak inkább, minthogy telefonozzanak.

A bőröndök elárvultan vártak, mert már mindenki rég elhúzott, de legalább nem lopta el senki a kriszmösz stollenemet, amit adventi hangulatban a bícsen tervezek megenni.

A simlis taxissal olyan helyeken mentünk, hogy azt hittem volna, hogy valahol a Stadionok mögött megyünk a lepukkant gyárépületek között a világvége felé. Onnan tudtam, hogy ez nem Pest, hogy valami irgalmatlan villanyvezeték hegyek vannak mindenhol. Több száz hatalmas kábel vagy 15-20 méter magasságig, úgy hogy a legalsót majdnem eléred. Ha nagyon el akarnád érni, vannak, amik elszakadtak és lelógnak a földre. Ez később a hömpölygő esőben kissé zavarta a közérzetemet.

Megérkeztünk, nagy nehezen bejutottunk a szállásra, íme, a kilátás.

Első gondolat: Hú bazmeg!

Cs kérdezte, hogy ehhez is tengerparti kilátást igétek-e, mert abból már tanulhattam volna, ugyanis a múltkor már foglaltam egy olyat Lanzarotte-n, ami a közös budira nézett, ahol minden reggel okádott majd fosott egy német.

Kilátás második nekifutásra:

- Váóó! Banánfa! Az meg mi???

- Az datolya?

- Nem annak túl nagy, de az bambusz! Beszaroook! Nézd, ott lógnak a Duran-Duranok!

- Hogy mik?

- Tudod, azok rücskös, tüskés izék, és nem szabad repülőn enni mer’ büdös! (igen, ennyit tudtam a duriánról)

A szállás előtt meg vannak kókuszpálmák meg papaya is, amiről lopnék egyet, ha nem félnék a kígyóktól, de nem merek lépni sehova, ahol háromnál több szál fű nő. Továbbá ha fa alatt megyek fölfelé is lesek, mert egyszer a Duna parton, vagy fél órát üldögéltem gyanútlanul egy kígyó alatt. A szállás amúgy elmegy ennyi pénzért (szegény Cs nem tudja még, hogy ez a legfullextrásabb szállásunk), bár láttam a konyhában menni valami nagyot a falon, de Cs szerint képzelődtem, és ez a verzió nekem is megnyugtatóbb volt. Tegnap este ő látott valamit ugyanott, pont mögöttem jött és szólt h „Úúú mi az a falon??” Amire én azonnal a leggyorsabb rükvercembe kapcsoltam, de nem láttuk mi volt az, mert Cs általam letaposott lábujját kellett nézni.

Thaiföldi furcsaság, hogy a klotyóban térdig áll a víz. Először azt hittem mind el van dugulva a reptéren, de nem valószínű, hogy az egész országban is el lenne. Megoldásra váró filozófia kérdésem a jövendőre nézve: hogyan kell itt kábelt fektetni, hogy ne csapjanak fel a hullámok? Erről az jut eszembe, amikor családilag elmentünk vécécsészét vásárolni, és öreganyám meg nagybátyám hangosan veszekedett a Praktikerben egy-egy vécén ülve, hogy a „szarcsúszdás” vagy a „lukbapottyantós” netán a „teraszos” modell legyen-e. (A brainstorming eredménye, hogy ezen már ne kelljen gondolkodnotok, ha esetleg nem voltatok ott a közönségben: a szarcsúszdásnál többet kell vécékefélni, a pottyantós csobban, a teraszosnál szarszag van, amíg le nem húzod.)

Kipróbáltam a remek fizetős budit a strandon. Pont, mint otthon egy öreg, kövér cigányasszony a vécésnéni, csak thaiföldiben. Kapsz egy kocka papírt, de csak ha kérsz. Odabent van ugye a vécécsésze, benne lábmosó, mellette egy nagy vödörbe folyamatosan ömlik a víz, a vödör peremén túlfolyva a földre, benne műanyag edény úszkál (ez volna a vécépapír helyi megfelelője). A fejedre egy rozsdás, görbe csőből ömlik a víz, mert itt kérem zuhanyozni is lehet felárért. Én nem akartam, de mint kiderült ez nem kívánságműsor.

A szállástól béreltünk egy motort, hogy ne csak a Stadionok mögötti világvégét lássuk. Bár nincs se nemzetközi, se a motorra érvényes jogosítványunk, bizonygatták, hogy semmi vész, másnak sincs, és ha megállítana a rendőr, úgyis csak 400 Bahtra (kb 3200 Ft) büntet meg. Hülyének is megéri. Persze felmerül a kérdés, hogy biztonságos-e vezetni valahol, ahol mindenki vezet a szükséges képzettség nélkül. Nem hát, de nyaralunk!

Öregem, hogy itt milyen motorozás van! MINDENKI motorozik, kb 12-tő 130 éves korig, az út minden részén, keresztbe-kasul, dudálnak, és persze bukósisak nélkül. Motoron ülők számánál a rekord eddig 4. Azonban úgy látszik nincs törvénybeli gátja a kreativitásnak, a motorodra építhetsz komplett teraszt, sarokpaddal, napernyővel, így máris beférnek még vagy nyolcan, de láttam a teraszokon kutyát, kakast, automata mosógépet is (természetesen menet közben). Valaki gyorsbüfét nyit a teraszon, a menetszélben jól beizzik a faszén, mire oda ér, megsül az akármi, de ha gázpalackról üzemelteti a lacikonyhát, az se gáz ám. Sajnos a kanyarban néha elszáll a fazék, vagy a szójaszósz, de azt meg össze lehet szedni a forgalomban, hiszen mindenki kedves és megértő, mindenkinek esett már le balzsamecete hazafelé.

Cs eleinte hüledezett, hogy hogy vezetnek már, de azóta akklimatizálódott és mi is megyünk a járdán, a két sáv autó között, szembe a forgalommal, stb.

Volt szerencsénk átismételni földrajzból a monszuneső leckét. Félreálltunk pár órára, mert a társaság egyik tagja azt állította, hogy mindjárt eláll. A másik meg azt, hogy nem, viszont besötétedik, és az út egyik fele már így is 30 cm mély folyóvá változott, amiben kátyúk és lelógó villanyvezetékek vannak. Mindkettőjüknek igaza lett.

Hazafelé folyamatosan eltévedtünk, mert az utcanevek helyett ezek a thai sorminták vannak rajzolva. Útközben megálltunk egy piacon, ahol minden ehetőt és szerintem emberi fogyasztásra határozottan alkalmatlant árultak. Az ÁNTSZ felvágta volna az ereit, de mi mérlegeltünk és úgy döntöttünk veszélyesen élni sokkal izgalmasabb. Volt mindenféle nyers tengeri szar, hús, agyvelő, sült csótány (kérdeztem is Cs-t, hogy vajon ennél is a „háztáji” megjelölés a menő). Iszonyat szag volt, jómagam Sal Vulcanoként próbáltam nem hányni. Viszont voltak tök guszta cuccok is, íme ezeket vettük.

A képen nincs rajta, mert helyben megettük a rántott, botra szúrkált halacska és polip falatokat, finom chilliszósszal. Közben mondtam Cs-nak, hogy ne mászkáljunk, mert szarszagban ugyan tudok enni, ha ilyen fincsi botocskám van, de hullámzóan változó szarszagban nem.

Mindenki irtó cuki és kedves volt, bár senki nem értett semmit, főleg mi. Imádom a thaiföldieket (a turházást leszámítva), az utcán is azonnal odajöttek, amint elővettük a térképet, hogy majd ők segítenek.

Itthon gourmet vacsorát csaptunk, rizstészta, édes szószos kacsa, sárga mangó, mennyei töpörtyű, zöldtea és narancs torta (volt epertorta is, de hazafelé félre kellett állni egy monszunnál, így arról nincs bizonyító felvétel). Mmmmmm.

Janiék az Air China-n

Irány Thaiföld

A hónap bizonyos napjain csak a szexre tudok gondolni. Minden férfi érdekesnek tűnik (vagy legalábbis zacskóval a fején) és az agyam 99%-át lefoglalják a 18 karikás gondolatok, azaz komplett hülye vagyok, képtelen vagyok bármire odafigyelni, a maradék 1%-ban is csak az „Ez most komoly?” kérdésre vagyok kénytelen beismerni magamnak, hogy sajnos igen, még akár egy minden szempontból rosszképű, gizda, kétfele néző bandzsa faszin is megakadhat a szemem. Fújj.

Így indultunk Thaiföldre, és most először nagy hasznát vettem a havi agylágyulásnak, mert az égvilágon semmin nem idegeskedtem. Nem basztam fel az agyam azon, hogy már Eastborneban felszedték a síneket, hogy a Cs elfelejtette hányas londoni buszt nézte ki (az utazás egyetlen rábízott részlete, és metróóóót!), hogy több mint 24 órát leszünk úton, hogy át kell szállni Pekingben, egy bazi nagy reptéren, hogy a fő flúgos aki már indulás előtt arénázott pont eggyel mellénk ül (rózsaszín-fekete outfitben és ehez passzoló rózsaszín gumikesztyűben, hogy ne vakargassa az orrát, saját bevallása szerint)…

Most először utazom ilyen messzire, és persze már filmekből értesültem róla, hogy a repülőn néha adnak kaját, de azt nem gondoltam, hogy a mi teszkógazdaságos jegyünkben is benne foglaltatik bármi. Amikor először kínáltak innivalóval kettőnk helyett tiltakoztam, hogy mi aztán nem kérünk semmit! Jó magyar Olcsó János módra mindig hozunk szendvicset és újratölthető csikóbőrös kulacsot, mert akkora sóher vagyok, hogy nem adok ki 2 eurót egy fél liter vízért még a sivatagban sem. Lehet, hogy ez gáz és ciki, de egy öntudatos, amikor lehet ingyenélő, hithű punk ilyesmit elképzelhetetlennek tart. Szemfüles Cs Úr figyelte ki, hogy márpedig itt a Kínai szeretetszolgálat tart élelemosztást, rögtön kértünk is két tálcányi szappantartót, amikben különféle minikaják voltak, meg gyümölcslevet, habár Kulána névre hallgatott, és reménykedtünk nagyon, hogy nem kell majd kuláni.

Választhattunk seafoodot vagy dekket (háromszor kérdeztem vissza, határozottan dekk volt), dekket kértünk, gondoltam inkább szívok egy dekket (netán dikket), minthogy valami olyat adjanak, ami még néz, netán kagyló (ami ellen az a kifogásom, hogy az összes emésztőszervével és saját elfogyasztott kajájával kell megenni, persze a pacallal meg semmi bajom) és szerintem kaptunk kacsát. Ezt csak szóalaki hasonlóságra alapozom, maga a kaja nem hasonlított általam látott semmilyen húsra, de egész finom volt.

Eddig tapasztalatok az Air China-ról:

-        a Yinjen Beer nem gyömbérsör csak sör

-        teljesen elfogadott hatalmasakat krákogni, turházni, öblös köpés included

-        bármit elkövethetsz egy másik ember ülése ellen tornázás címén

-        az ezüstben játszó Armani mackóalsó-felső kombó naggyon menő

-      csak akkor állsz a sorban, ha az előtted állóra ráhasalsz, akkor is ha végtelen hely van és már csak ketten vagytok, még jobb, ha néha löksz egyet rajta.

De legalább a tömött buszon – mint egyetlen európai – nyugodtan szavalhatom a Belgától a Sorban című sláger higiéniai problémákkal foglalkozó részét:

"Ez a férfi, itt előttem, ez büdös?

Ez büdös!
Ez itt bűzlik, kérem!
Kurva büdös férfi vagy, ne nézzél!"
Természetesen továbbra is kurvára szexre foghúzásra fáj a fogam, el is terveztem, hogy a taxist megkérdezem vállalja-e, de egy simlis faszkalap volt, még a taxiórát sem akarta bekapcsolni, mert nincsen, de ha ennek ellenére mégis bekapcsolná, az naaagyon sokba kerülne… Záró Belga idézetem mára: Anyádanyádanyád! 

Inkább mentem volna kurvázni

A fogorvosnak álcázott kőműves

Mivel is kezdjem ennyi év után? Fingom sincs, inkább belevágok a közepébe és csapongok össze-vissza, végül is ez az én blogom.

Kb. 3 hete melóban, kajaszünetben haraptam az elsőt a szendvicsembe, ráébredtem milyen éhes vagyok és erre ketté tört a fogam, teljesen ketté repedt. Felhívtam a magyar fogorvosom, kétségbeesetten mondtam neki mi történt, és hogy félek, hogy szét fog esni a fogam. Erre ő mondta, hogy kedves Brigitta, nyugodjon meg, szét fog esni, ami furcsamód teljesen megnyugtatott. Na de azzal mégsem tudok együtt élni, hogy darabokra esik a fogam, ezért felhívtam az angol általános fogorvosi telefonszámot ahol kaptam egy másik számot, majd azoktól is egy másikat, míg az akárhanyadik tényleg tudott adni egy emergency időpontot.

Egész nap fostam, a szó minden értelmében, mert még sosem húzták ki fogam. Cs azzal nyugtatott, hogy lehet, hogy széttörik, meg beletörik, meg recseg-ropog majd, ahogy húzzák. Tény, hogy a fogorvosom is a realitásokkal szembesítve, fölösleges reménykedésekbe nem bocsátkozva nyugtatott meg, de Cs-nak ugyanez a technikája kurvára nem vált be. Hiába, velem van a gond.

Emellett sirattam letűnt ifjúságomat, mert egyik nagy célom volt, hogy 30 éves koromra még meglegyen az összes fogam (mind a 28, amivel eleve hátrányból indulok). Erre eltelik egy hét és annyi az egyik fogamnak, hát mekkora kibaszás ez már. Az, meg hogy fogatlan leszek, szégyen és gyalázat. Még angolnak néznek Angliában.

Féltem, hogy kifogok valami arab fogorvost, aki egy sikátorban ül a földön egy fogóval. A valóban arab fogorvos háromszor kérdezte meg a jól láthatóan kettétört fogamról – ami egyetlen tömött azon az oldalon – hogy biztos ez-e az. Ekkor már nem a foghúzástól, hanem a fogorvos bizonytalanságától rettegtem, meg az se támogatta a húzás melletti elszántságomat, hogy irdatlan kosz volt nála. Ráadásul Mohamed amint nem kellett a számba néznie eliszkolt a szoba legtávolabbi pontjába, azaz az ajtóba, és onnan ordibált lényegtelen dolgokat, főként azt, hogy a fognak szűkek a gyökércsatornái (és?). Ezeket egyrészt nem hallottam, mert rohadt ideges voltam, másrészt meg messze volt tőlem, amit nem tudtam mire vélni, mert előtte fürödtem és fogat is mostam, illetve miután végeztem Cs is bizonygatta, hogy nem vagyok büdös. A végén megegyeztünk, hogy újratömi a fogam – gondoltam én. Ráken a fogam és az eredeti, kimozdult tömésem tetejére egy kis maltert – gondolta és tette ő. Az eddigi töméseimnél tapasztalt kékfény, papírharapdálás és a „magas-e – igen, még mindig magas” népi felelgetős elmaradt. Kurvára ideges voltam, hogy nem sikerült ennyi pénzért és rettegésért elintéznem a foghúzást, viszont az eleve kilógó tömésem meg lett magasítva, mintha egy toronyház lenne a számban, és útravalónak azt a jó tanácsot kaptam, hogy ne egyek azon az oldalon. Kár, hogy így már ez a fogam lett, ami egyedül összeért, ha összecsuktam a szám. Ezen kár volt aggódni, mert másnapra letöredezett a gyatra kőmüvesmunka.

Mivel a fog gyökérkezelve volt reménykedtem, hogy nem fog fájni, mielőtt egy igazi fogorvossal találkozhatok, ha pedig szétesne, esetleg megpróbálhatnám kihúzni otthon az asszisztensem HP (házi pálinka) segítséével, elvégre az ősemberek és még Tom Hanks is megoldotta valahogy a Számkivetettben, pedig nekik nem is volt gyökérkezelve, meg HP se! De sajnos túl beszari vagyok az ilyen naturális öldökléshez, pláne ha a vérontás a sajátom.

Egy hét múlva megfájdul minden a fogam körül, csak maga a fog nem. Ezért újrahívogattam az időpont osztókat, kikönyörögtem, hogy hadd menjek máshova, fosás, elveszett ifjúság és teljes fogsor elsiratása, majd fogorvos.

Szerintem ez a burkás nő az általam napjában 12x átkozott Mohamed felesége volt, mert először bizonytalankodott, hogy melyik is az a fog, majd megdicsérte, hogy az előző milyen jó munkát végzett (bár már nyoma sincs), javasolta, hogy ne rágjak vele, és felajánlotta, hogy megmutatja, hogyan használjak valami újfajta fogselymet. Hallani se akart foghúzásról.

Természetesen ezért is ki kellett fizetni az újabb 20.60 fontot, hazaérve mondtam is Csnak, hogy ha netán kurvázni akarna, én magam fizetem be, mert így elbaszni a pénzt igazi művészet.