Tutyimutyi házinéni

 

Meg kéne tanulnom baszogatni másokat

A soron következő lakótársam egy magas, vékony, hosszú hajú rocker srác lett. Ugye milyen jól hangzik? :) Sajnos csak hangzik, mert szegény fiú nem volt egy szépség, T barátnőm szerint pedig egyenesen olyan félelmetes volt, hogy egy sorozatgyilkos is megirigyelte volna :D

Sebaj, nem élettársat kerestem, és ő legalább nem sumákolt amikor fizetni kellett, azaz mindig szólt előre, hogy nem fog tudni fizetni (de végül mindig megadta). A fő probléma az volt vele, hogy a takarítás és tisztaság nagyon távol állt a lelkivilágától. Én nem akartam gonosz házinéni lenni, aki folyton repked a seprűjén és nyaggatja a szegény albérlőjét mindenféle aprósággal, szóval inkább nem szóltam semmiért.

Jól van, valljuk be, hogy egy Nyúl Béla vagyok, utálok konfrontálódni, és inkább magamban hőzöngök, ahelyett, hogy leordibálnám az emberek fejét, amikor megérdemlik. Egyébként a héten mesélte A munkatársam (és cimborám), hogy ő is ilyen, viszont van egy kipróbált taktikája, mégpedig jó hangosan szentségel az adott üggyel kapcsolatban, hogy a másik is hallja. Így nem kell elé járulni és veszekedni, viszont legközelebb már nem fordul elő a dolog. Pl. az ő szintén csodás lakótársa berúgott és összehányta a klotyót, A pedig amikor meglátta, odabent nekiállt ordibálni: Fújj, undorító részeg disznó! Összehányja a WC-t és úgy hagyja??? Ki látott már ilyet? Mocskos állat, a jó kurva anyját az ilyennek,  stb. Ezt addig kell csinálni, amíg jólesik, megoldja a problémát és a feszültséget is segít levezetni. Sajnos én ehhez sem vagyok elég bátor, csak magamban szoktam morogni (bár ennél sokkal cifrábban).

A sorozatgyilkos sráccal egyébkén több, mint egy évig laktam együtt, és ez idő alatt sikerült nekem is kifejleszteni néhány lakótársnevelő módszert, amiket nem igazán ajánlok senkinek.

Vegyük például a konyhai ügyeket. Főzni szerencsére nem nagyon főzött, viszont rengeteg kaját hozott otthonról, amiknek a kellékei előbb utóbb a mosogatóban kötöttek ki, már szerencsés esetben.

Szerencsétlen esetben a hűtőben romladoztak, és a műanyag kajásdobozok ijesztően púposodtak, horpadoztak a kialakulóban lévő új életformák megjelenésének köszönhetően (itt hónapos távlatokban kell gondolkozni). Ilyenkor egy post it-en megüzentem neki, hogy csináljon valamit velük, mielőtt az alienek elfoglalják a Földet, és különben is benne van a szerződésben, hogy nem lehet háziállatot tartani. (Na igen, ez sem egy bátor megoldás, post it királylány!) Egyébként szerintem ő is félt a cuccoktól, mert ilyenkor dobozostól vitte le őket a kukába.

Eleinte elmosogattam helyette, mert zavart a kupi, főleg ha már büdös dolgok éktelenkedtek a mosogatóban. Később már csak a saját és a lakás készletéhez tartozó tárgyakat halásztam ki a dolgai közül, a többit pedig a mosogató másik felében gyűjtögettük. Örök tanulság, hogy ilyenkor szárazon kell tartani a kupacot, mert ha víz éri az undormányos kajamaradékokat, itt is bekövetkezhet új élet kialakulása, és arra figyelhetünk fel, hogy gyanús muslica rajok vonulnak a lakásban. Én álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet, de miután napokig kutattam rejtegetett cefre után, végül rájöttem az igazságra, hogy tovább nem várhat az elmosogattatás, főleg, hogy már nem tudtam hova tornyozni a sok szart, kb. 4 hónap termését. A Nagy Mosogatás egyébként irtó vicces volt, többszöri post it kézbesítés, majd szóbeli kérvényezés után került rá sor. Drágáim, ez a fiú még tényleg soha életében nem mosogatott, azt sem tudta, hogy a szivacs melyik oldalát használja, mondjuk nem volt egyszerű dolga az alaposan megszáradt kajákkal és néhol már vízköves cuccokkal. A művelet azzal kezdődött, hogy a kupac felét kidobta a szemétbe, majd a maradéknak a felét is. Gondoltam segítek neki és néhány lájtosabb darabot elmostam, közben pedig folyamatosan fuldokoltam a röhögéstől, hogy mit össze kínlódik, és csodálkozik, hogy hogy lehet ilyen nehéz tisztára suvickolni valamit. Mutatta, hogy a fém kiszedőkanala már kész is, de amikor le akarta rakni a csöpögtetőre kiderült, hogy a nyele úgy ragad az olajtól, hogy nem tudta letenni :D

A tűzhelyen kizárólag fagyasztott sültkrumplit sütött (kifejezetten azt követően, hogy letakarítottam), amitől minden csupa olaj lett, ezért egy idő után hidegháborút hirdettem, és én sem takarítottam le többé. Hát ez cseppet sem zavarta őt, csak ugye engem. Végül hosszas tépelődés után úgy döntöttem ideje rendet rakni, mert az nem állapot, hogy nem merek áthívni senkit, és úgy kell rejtegetnem a gáztűzhelyt, mintha hulla lenne a lakásban. Órákig tartott levakarni a koszt, és még hátra volt egy lábasban (sajnos pont az én lábasom volt az áldozat) némi kocsonyává változott olaj. Ezt felmelegítettem, majd gyorsan beöntöttem a budiba és lehúztam. Óóóriási hiba volt. A hidegvíztől ugyanis az olaj visszakocsonyásodott, és összefüggő réteget képezett a WC csésze minden részére. Így további órákat töltöttem immár klotyótakarítással, - melyben a WC kefe is áldozatul esett - majd szegény lábaska megmentésével. Egy hullát egyszerűbb lett volna eltüntetni.

Hadd vezessem tovább az erős idegzetű olvasókat a fürdőszobába. A mosdóba borotválkozott, majd amikor szakállat növesztett, idenyirkálta a szőrét (Fújj! A mocskos állatja, hát nem idenyirkálja a szőrét rá a mosdóra, a polcra meg a fogkefémre???), ami tömeges csodálkozáshoz vezetett. Én ugyanis nem voltam hajlandó duguláselhárítani, ő meg nagyon meglepődött hogy valamiért nem megy le a víz. Én azon csodálkoztam, hogy nem esik le neki, hogy a medvényi szőr az ok, ami semmi esetre sem kapcsolható hozzám. Mivel nem tudott többé borotválkozni, végül megszerelte a lefolyót (képzeljem el, tele volt szőrrel!), de ehhez több napig állt benne a szőrös víz… Ez a körforgás (szőrforgás :D) havonta ismétlődött: dugulás, csodálkozás, szerelés.

Egyébként alapvetően jól kijöttünk, és sokat hülyéskedtünk. Segítettem neki fóliázgatni az új tetkóit, és mindig elmesélte éppen milyen őrült nőket fogott ki rockerek.hu-ról, míg végül talált valami hasonszőrű :D lányt akivel összeköltözött.

Persze előtte még rendezett egy váratlan szilveszteri házibulit, aminek a romjai és a szobája több hétre elegendő takarítanivalót hagyott hátra nekem. (Azt inkább le sem írom, mik maradtak a hűtőben, de az éj leple alatt kellett lecsempésznem őket a kukába)

Én, a főbérlő

Avagy milyen is az élet albérletben, lakótársakkal

Kb. 4-5 évvel ezelőtt költöztem el otthonról albérletbe, a csodás szabadság reményében. Valahogy úgy képzeltem a dolgot, hogy remek embereket fogok megismerni, és csupa barátság, buli, nevetés lesz az élet. Hát gyerekek, alaposan pofára estem.

Felejtsétek el a Jóbarátokból, How I met your motherből és New girlből ismert idillt, mert nekem mindig sikerült válogatott hülyéket kifogni. Ez idő alatt öt és fél lakótársam volt, és ha jobban meggondolom, folyamatosan lefelé vitt az út a lejtőn.

Elsőként országos barátnőmmel laktam, akivel együtt koptattuk az egyetem padjait, és minden szuper volt, amíg be nem költözött az öccse két napra, hogy albérletet keressen magának Pesten. Úgy öt nap után már barátnőm sem bírta elviselni, ezért főleg a pasijánál tartózkodott. Pár hét után jeleztem hivatalos lakótársamnak, hogy talán tekinthetnénk úgy, hogy már nem „vendégségben” van nálunk a kedves rokon, azaz esetleg ehetne mást az én kajámon kívül és elmosogathatna időnként. Másfél hónap után sajnos ők összevesztek azon, hogy melyiküknek nem kellene fizetni a lakással kapcsolatos költségek felét, hiszen egyikük csak papíron lakott itt, a másik meg csak „beugrott”.

Felejthetetlen emlékként őrzök szívemben egy éjszakát, amikor hajnali 4-ig tartó, spontán házibuli zajlott a fiúnál, mindez egy álmos, másnapi munkával és iskolával nehezített hétköznap éjjelen (mármint nekem). Amikor elvonult a fiatalság, hogy más parti után nézzen, vagy pia utánpótlást eszközöljön, előmerészkedtem a szobámból pisilni. A villanyfelkapcsolástól hirtelen semmit sem láttam, és nem győződtem meg a WC ülőke helyzetéről, szóval sikerült belehuppannom a vízbe, amitől a kis lábacskáim hirtelen fellendültek és olyan sebesen érintkeztek a csempézett fallal, hogy szétrúgtam néhány lábujjamat. Kibaszott ideges lettem, és ez csak fokozódott, amikor kimásztam a budiból és letettem a vérző lábaimat a vendégek által igazán derekasan körbehugyozott földre. Reggelig tervezgettem, hogyan fogom megölni a féliglakótársamat, de másnap olyan fáradt voltam, hogy már nem volt kedvem a darabolással, cipeléssel, ásással járó vesződségekhez.

Végül nagy nehezen mindenki elköltözött, én pedig egy szebb jövő reményében adtam fel hirdetést az IWIW-en, egy letűnt kor közösségi oldalán.

Voltak ijesztő versenyzők, például egy fiú, aki minden kis zugba bekukkantott és az ujjával ellenőrizte, mennyire porosak a dolgok. (Természetesen alaposan kitakarítottam előtte mindent, de úgy látszik, még így sem ütötte meg a mércét a lakás, hála istennek). Majd jött egy lány, akit alig bírtam kidobni, annyit beszélt, még a legtávolabbi ismerőseiről is megtudtam mindent.

A választás egy fiúra esett, aki nem pofázott annyit, és állította, hogy rendesen fog fizetni, mert saját cége van, ami jól megy. Visszatekintve már akkor gyanúsnak kellett volna lennie, hogy villámsebességgel kell elköltöznie az előző helyről, de mint lakótársválasztásban még szűz lány, csak a legjobbakat feltételeztem.

Kissé furcsa volt, hogy éjjel-nappal ki sem mozdult a szobájából, illetve a köntöséből, ami alatt nem viselt semmit. Rendkívül toleráns és liberális életszemléletemnek hála, én ezen nem akadtam fenn, csak később azon, hogy hirtelen, egyik napról a másikra eltűnt.

A lakásért főleg én felelek, ezért befizettem mindent, közben pedig próbáltam előkeríteni, hogy ugyan most hogyan tovább. Sehogy sem lehetett elérni, már arra gyanakodtam, hogy az ufók vitték el (van ilyen, Patakyt is elvitték), de sajnos a cuccait otthagyták. Egyébként minden jel arra utalt, hogy nem tervezte a lelépést, mert még az ebédje is félbehagyva zöldült és szőrösödött az asztalán.

Neten megkerestem a cégét és felhívtam a társát, aki tájékoztatott, hogy ő is szívesen beszélne vele, azzal kapcsolatban, hogy pár éve miért lépett le a pénzével. Ezt zsákutcának elkönyvelve tovább nyomoztam és megtaláltam az apukájának a honlapját, aki valami Gyurcsók Tibor-féleségként küldözi az energiát a világba, ezen kívül lelkeket gyógyít és erről még blogot is ír. Mivel megfogott az energiavámpírokról szóló bejegyzés, gondoltam megkérdem, hogy az én esetemben hogyan szabadulhatnék meg a már anyagi költségeket is generáló „negatív, energia elrabló és bekebelező egyén”-emtől. Pontosabban a fiától. A bácsi nagyon kedves volt, de sajna ő sem tartotta a fiával a kapcsolatot már több éve, és úgy tudta külföldön bujkál.

Végül kipakoltam a dolgait a nappaliba, lecseréltem a zárat és megpróbálkoztam egy új lakótárs beszerzésével. Hónapokkal később somfordált elő hogy elvinné a szarjait, aminek nagyon örültem, még azt is lenyeltem, hogy nem fizetett ki semmit (az ufókról sem mesélt).

Legközelebb folytatom a következő lakóimmal, előzetesként annyit, hogy a mostani épp kinn van a gangon az ablakom előtt, karján egy 30 centis térdrögzítő (amit mindennap kimos a mosógépben), kezében ablaktisztítós üvegbe töltött víz, és párásítja a levegőt, miközben folyamatosan motyog valamit :D

Olyan fáradt vagyok, mint az ólajtó

Nem tudom, miért írtam végül ridikülről

Szegény blogom nem halad valami jól, pedig már bizonyára több ezren kattintotok ide, hogy vajon írtam-e valami újat. Főleg, hogy még senkinek sem szóltam róla :D

Sajnos az a helyzet hogy mostanában rengeteget kell túlóráznom, sőt még szombatonként is ott esz a fene a munkahelyemen, emiatt viszont iszonyú fáradt vagyok. Nem is aludtam túl jól, mert végig baszogatott egy szúnyog, és folyamatosan marhaságokat álmodtam. Pl. Ligeten voltunk Cs-val a pataknál, ahol mindenféle madarak repkedtek, köztük sült vadkacsák (!) és tök mérges voltam, hogy egyet sem kap el, pedig mindig ő mellette repültek el.

Reggel valószínűleg nem ébredtem fel, csak robotpilótára kapcsolva intéztem a reggeli rutint: ébresztő, szundi, szundi, zuhany, 30 perc valami, amire sose tudok visszaemlékezni, hogy mi az istennel ment el az idő, ezt követi a basszamegelkések stresszor, ami segít, hogy 10 perc alatt felöltözzek, mentsem a menthetőt az arcomból és a hajamból, meg bedobjak valami kaját a retikülbe.

(Erre én sem voltam felkészülve, de úgy néz ki, itt becsúszik a történetbe egy hosszabb, kulturális szempontból hiánypótló, tudományos értekezés a retikülről.)

A nagymamám nagy nyelvújító, rengeteg mindent másképp mondd, például itt a "ritikül", ami a retikül és a ridikül mixtúrája. Na majd mesélek, mert vannak még viccesek, én nagyon szeretem őket és igyekszem minél többet megjegyezni, mert igazán kedvesek a szívemnek.

Egyébként nincs erre valami értelmes szó?? Bevallom, én sosem merem kimondani, egyrészt félek, hogy belekeveredek a sok variációba és végül valami baromságot mondok, másrészt meg szerintem tök idétlen. Nézzétek csak meg leírva: ridikül. Isn't it ridiculous? Szerintem elég ridikjülösz, szóval mindig elsumákolom és azt mondom táska, odabökve a gyanús elemre, hogy mindenkinek egyértelmű legyen.

Aztán itt van Szép Ernő Lila akác könyve, amit egyszer régen olvastam. Röviden összefoglalva elég unalmas, régi módi, romantikus sztori, aminek csak kb. az első mondata volt érdekes. Én személy szerint alig bírtam kivárni mikor dugnak már, viszont remek szórakozást nyújthat, ha az ember arra koncentrál közben, hogy hányféleképpen kínlódik az író az ominózus szóval. Szerintem neki is hasonló problémát okozott, mint nekem :D

Kigyűjtöttem nektek ctr+f barátommal a legizgalmasabb retis mondatokat, ha valaki mégsem akarja ezért végig nyálazni:  

„Egy fekete retikül feküdt a padon a lány mellett, vagyis inkább csak egy nagyobbacska pénztárca fogóval.”

„Elrántotta a derekát, felkapta a retiküljét vagy mijét és a térdére csapta.” 

Szóval mi is ez a vacak? :)

„Meg hogy ül és a reticulejében babrál és a festékes stifttel bekeni tükörből az ajkát és zsebkendőt használ az orrához. Az ilyen pillanatok kérlek olyan kínt csináltak bennem, én nem tudom miért, ilyenkor mindig inkább odanéztem a színpadra vagy elkezdtem olvasni a Magyar Színpadot.” 

Hallatlan! Oda sem bírt nézni a bácsi :D

„Operába szaladnak fehér selyem kendővel a hajukon kis sorsú nők ünneplő rózsaszín reticule-t lógatva.” 

Vigyázat hölgyeim, a rózsaszín reticule-tól kis sorsúnak tűnhetünk!

„Egy nagy reticulet lógáz közben a kezéből. Ezeknél a nőknél mindig náluk van a reticule, mint a párisi minisztereknél az irattáska. Indultam, hogy bemegyek a többiekhez a páholyba. Ahogy elmegyek a kis nő mellett, direkt a térdemhez löki a reticule-jét. És azt mondja: — Lila akác — és nevet egyet hozzá.

Nini. Megállottam. Tényleg ! Én már úgy elfelejtettem ezt a kis nőt, mint ahogy egy elhajított cigarettavéget elfelejtünk.” 

Az ilyen faszt jól fejbe kell kúrni a retiküllel!

„És itt ólálkodnak és mászkálnak a bejáratnál nagy komoly reticulej-ükkel, mintha vásárcsarnokba jöttek volna…”

„A nőnek az asztalon volt a muffja s a muffon rajta volt a reticuleje, matt bőr reticule volt egy kis magyar hímzéssel, amilyen akkor divat volt.” 

A muffotok mellé jobb ha beszereztek egy matt bőr reticulej-t, hogy felkeltsétek a férfiak figyelmét! Nem kívánatos alakokat pedig nyugodtan küldjetek el a fenébe:

 „Mit nyúlkál a ridikülömbe!”

 „Felkapta a fejét és a reticulejét felém lökte, mintha el akarna maga elől söpörni:

— Hallja, jegyezze meg magának.

Mit jegyezzek meg magamnak, azt nem mondta, úgy hogy nem is jegyeztem meg semmit magamnak.”

Hát igen, aki nem érti a non-verbális reticule kommunikációt... Pedig II. Erzsébet is ezt használja, hogy megszabaduljon a hülyéktől :)

 „— Adja a ridikülömet.

Itt a bugyellárisod”

 Na jól van, békén hagylak benneteket a reticulejeimmel :D

Visszatérve az eredeti sztorira, fogtam a ridikülöm :D és elindultam a melóba.

Arra nem emlékszem, hogy útközben mi volt, de kb. úgy üzemeltem, mint amikor már éppen elalszik az ember. Az agyam szabadon gondolkodhatott, amiről akart, én különösebben nem használtam semmire. Segített lejutnom a házból, villamos, metró, busz, majd ahogy sétáltam be a munkahelyemre hirtelen azt álmodtam hogy felemás cipő van rajtam, mégpedig egy fekete-fehér és egy fekete-masnis kiscipő, amitől egy jó hangos hööööö kíséretében felébredtem.

A cipő rendben volt (1-1 fekete-masnis), de sajnos ez már a munkahely kapujánál történt, ahol több gyanútlan, látásból ismert kolléga kapta oda a fejét, hogy vajon mi ütött a bamba lányba, hogy hirtelen bepucsított és úgy nézi a lábát, mintha most nőtt volna oda. Persze gyorsan észrevettem magam, és igyekeztem úgy tenni, mintha semmi sem történt volna az égvilágon, de azért elég ciki volt. Végül sikerült hamar visszaaludnom, és az egész napot így végig vegetálni, beleérve az esti sárgabarack lekvár befőzését is.

Ajjaj, a végén még blogot fogok írni!

 

Hogyan amortizáljuk le környezetünket és magunkat időtakarékosan

 

Elmesélem nektek egy téli reggelemet:
Fel akartam venni 2-2 zoknit, hogy ne fagyjon le a lábam acélbetkós bakancsban, de valahogy a másodikra csak 1 zokni jutott, ezért elkezdtem felfordítani a szobámat az eltűnt példányért. Közben sikerült kiborítani a viráglocsoló vizet a billentyűzetemre és a lábamra, hát gyorsan fejest ugrottam az íróasztal alá, hogy kihúzzam a billzetet, nehogy megbolonduljon a gépem. Ekkor a maradék víz a hátam közepére borult és a fejemet is jól bevágtam az asztalba. Amíg fájt, üldögéltem kicsit az asztal alatt és két dologra jöttem rá:
I. öt perce keltem fel, de már sikerült romba dönteni a szobám, a gépem és magamat is
II. az egyik lábamon 3 zokni van :)

"Lépj be és légy üdvözölve,
Ez itt az én varázskertem"